Egyszerre foglalkozom Beckett Godot-ra várva című regényével és Goethe A kedves közelléte című költeményével, közben pedig rá kell döbbennem, hogy az egyik kedvenc létállapotom a várakozás. Várni valamire, s leginkább valakire annyiféleképpen és annyiféle helyen lehet, ráadásul annyi minden van egy-egy ilyen helyzetben. És mégis... Valahogy minden várakozásban vágyakozás is van, meg egyfajta sajátos, máshoz nem mérhető misztikusság, ahogy a magány szinte már nem is magány, mert mintha a bennünk feltörekvő izgalom testet öltene és életre kelne.
Olyan jó lenne tudni szépen írni és kifejezni magamat igazán...
Akkor még azt is elmesélném részletesen, hogy ezen a héten mennyiféleképpen vártam és mennyiféle emberre...
De így csak ennyit tudok mondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése