Egyik este, nem is olyan rég, arra ébredtem, hogy soha többé nem leszek képes pólóban aludni. Fura, mert korábban mindig hatalmas igényem volt rá, teljesen mindegy, mit csináltam előtte, vagy milyen évszak volt. Aztán hirtelen hideggé, forróvá, izzadttá változott a pólóm, pedig egyik sem volt, ráadásul fekete, zenekaros, szeretem. Vajon a félmeztelenül szunyálás a férfiasság egyik kritériuma? Vajon sok totál érthetetlen 180 fok vár még rám? Gyanítom.
Még intimebb, ha elmesélem, hogy szintén nem olyan régen két nagyon kedves emberrel támogattuk egymást végig a fél városon, az egyiküket régóta ismerem, a másikukat aznap este ismertem meg. Fura, hogy nem teljesen józanul milyen közel van az Árpád-hídtól a Béke tér. Bár egyébként is mindig nagyon izgalmas kitapasztalni, ahogy megváltozik a világ. (Laci, ne röhögj már ilyen szánakozóan!) Ha leírnám, hogy miközben ők dohányboltot kerestek, én meg benzinkutat, aztán pedig nagyon hosszasan egymást, az már nemcsak intim, hanem szinte obszcén is lenne, még szép magyar szavakkal kifejezve is.
Most pedig éppen szobacserét szervezek. Fura, hogy egy légtérben élek két olyan emberrel, akik ugyanazt élik át, ráadásul mindkét legfőbb ok kettővel lakik arrébb, éppen egymással szemben. Nem mondom nekik, hogy elmenekülnek (legalább egy szintet) a problémák elől ahelyett, hogy megoldanák őket, mert el sem tudom képzelni, milyen az, amikor idő sincs arra, hogy valaki hiányozzon, de azt hiszem, semmiképpen sem lehet jó.
Így megy ez, ember tervez, Isten végez. És nagyon sok aggodalommal tölt el, hogy egészen kicsiben láthatom, mennyire törékeny minden. Nem lesz hat év a tizediken, de ezt még tudom emészteni, sőt, azt hiszem, egészen pozitív dolgokra ösztönöz a tényállás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése