"Csak annyit tudtunk róla, hogy megint elszökött. Akkoriban egyre sűrűbben töltötte máshol az éjszakát. Volt, hogy már másnapra előkerült, viszont olykor egy hétig is távol volt. Amikor visszatért, rá sem lehetett ismerni. A kettősség, ami megmutatkozott rajta, egyenesen félelmetes volt. Egyrészt egy összetört, kék és zöld foltokkal díszített emberroncsot kaptunk vissza, véraláfutásokkal a csuklóján és hatalmas, lila karikákkal a szeme alatt. Másrészt mintha eltűntek volna a ráncai. Kisimult, és azt hiszem, sosem láttam még annyira boldognak, mint azokon az egyre ritkábbá váló napokon, amikor hazatalált. Gyűlöltem Őket, bárkik legyenek is, akik elveszik tőlünk és ezt teszik vele. De sosem lehetett teljes a haragom amiatt az átkozott, érthetetlen mosoly miatt, ami kiült bársonyosan finom arcára."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése