Sosem hittem volna, hogy ezt a levelet egyszer "előhúzom".
A lehető leggyönyörűbb, amit valaha kaptam, kaphattam.. Nem szeretek nagy szavakkal dobálózni. De ennél szebbet soha, senkitől nem fogok már. És ez így van jól. Pont így.
***
Tudod, olykor csak nézlek és elveszek az arcodban. És szeretnélek megfejteni. Mert nagyon sokszor nem értelek. Aztán megrázom a fejem és rádöbbenek, hogy nem akarlak megérteni. Nagyon aljas és kicsinyes vagyok, amikor válaszokat keresek a kérdéseimre. Úgy vagy tökéletes, ahogy vagy. Ha nem lennél ilyen, nem lenne ez a varázslat sem, ami körüllengi az egész lényedet...
Ahogy mosolyogsz egy kiskutyára az utcán, talán szelídebben és őszintébben, mint ahogy emberre valaha mosolyogtál vagy mosolyogni fogsz...
Ahogy éjszaka megfogod a kezem és megkérsz, hogy menjek el, mert most egyedül kell lenned. És kicsordul a könny a szemedből És nézed a fényeket. És boldog vagy...
Ahogy leülsz egy farönkre és bámulod a tüzet, s annyira elveszel benne, hogy teljesen megszűnsz létezni ezen a világon...
Ahogy sosem vagy igazán közöttünk...
Ahogy remegsz egy olyan film miatt, amitől mindenki csak ásítozik vagy szörnyülködik...
Ahogy a homokba fúrod a lábad, szembe a végtelen vízzel, messze az otthonodtól, amit persze csak mi gondolunk hazádnak...
Ahogy beleizzadsz az olvasmányodba...
Ahogy végtelenné teszed a teret és az időt, amikor bekapsz egy kocka csokit vagy belekortyolsz egy pohár borba...
Ahogy kiált tekintetedből a magány, mégis otthona vagy sokaknak...
Sosem szűnhet meg ez a varázs, érted? Szükségünk van olyan emberekre, mint TE! Mindig önmagad legyél, mindig, mindig, mindig!
Nagyon szeretlek!
És soha nem akarlak megérteni.
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése