Kivétel nélkül mindannyian.
Hallgatom a szuszogásokat és a levegőben kavargó gondolatokra fókuszálok, amiket persze lehet, hogy az adott pillanatban csak én képzelek bele a helyzetbe, de mivel tudom, hogy ezek a dolgok valóban léteznek, ezért úgy érzem, megtehetem.
Az egyikük világhírű focista szeretne lenni, Olaszországban telepedne le a családjával és futna be karriert.
A másikuk mindennél jobban vágyik arra, hogy felvegyék a színművészetire, ha hatodjára, hát hatodjára.
Négyük közül egy szerelemre vágyik, egy pénzre, egy barátságra és családra, egy pedig nyugalomra és arra, hogy biztonságban legyenek körülötte azok, akik közel állnak a szívéhez.
Ami pedig kettejüket illeti, semmit sem szeretnének jobban, mint azt, hogy mindig, minden helyzetben meg tudjanak védeni. Másoktól vagy önmagamtól.
Én pedig csak jó tanár szeretnék lenni, akire sok-sok év múlva jó érzésekkel gondolnak vissza az emberek. Vagy jó barát. Vagy jó szobatárs. Vagy jó senki az égvilágon.
És szurkolok. Szurkolok (magamat leszámítva) ezeknek a csodálatra méltó srácoknak, bár jól tudom... Nem mindegyikük álma teljesülhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése