Igazából nem tudok mit írni...
Vagyis úgy érzem, nem tudok írni semmi érdemlegeset. Mert mostanában annyi minden történt, annyiféle jó és rossz, hogy napi 24 órában blogolhatnék, ha lenne kedvem és időm. De egyik sincs. Ennyire futja. Azt azonban mégis muszáj megjegyeznem, hogy a pillanat, amikor nem tudok megszólalni a meghatottságtól, mert a szobatársam beállít a meglehetősen hideg gépterembe (ahol ügyeletes vagyok) egy (házirendszegő) nagyon finom és nagyon meleg, általa készített finomsággal, felbecsülhetetlen.
Akármi történik, bármin megyek keresztül én és a szeretteim, nem tudok úgy felnézni az égre, hogy a korábbitól eltérő következtetést vonjak le: a világ legszerencsésebb fickója vagyok. Még mindig. Pont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése