Csak az éj

A rétegek alatt, nagyon mélyen, Cowardly diktálásában...

Akárhányszor azt hallod, hogy vonzó, rejtélyes, érdekes vagy, képtelenség örülnöd, mert tudod, mi van annak a hátterében, ami ezt mondatja, érezteti az emberekkel, s ennek tudatában aligha tudnál boldogságot erőltetni az arcodra. Az éjszaka gyermeke vagy. De ezt mások nem érthetik, te pedig sosem beszéltél róla senkinek. Mert ne is akarják megérteni. Mert nem kell megérteniük. És nem szabad. Persze ettől mintha még misztikusabb lenne a lényed, ettől ördögi a kör. S közben semmi más nem történik, csupán maradsz, aki lelked mélyén, legbelül mindig is voltál.

Vándor, aki nyugalmat keres, de nem talál.

Barát, aki reméli, hogy a Hold és a csillagok sosem tanulnak meg mesélni.

Társ, akinek alakját annyiszor elnyelte már a sikátorok vastagon gomolygó köde.

Igen, ugyanaz vagy: az éjszaka szerelmese, utazó, nyughatatlan lélek.

S tudod, a külvilág szemében mindez csak egy furcsa, szokatlan vonzódás. Te pedig sosem részesülhetsz abban a kegyben, hogy kiordítsd magadból mindazt, ami benne van. Nemcsak azért, mert véges az életed, hanem azért sem, mert nincsenek rá szavak.

TE vagy. A MÚLTAD az. És nincs rajtatok kívül semmi más. Csak az éj...

Hogyne féltél volna megosztani ezt az utazást?