Hogy reménykedünk, hogy jóra tudunk tanítani és példát mutatni.
Ülünk egymás mellett a padban előadáson, nevetünk és fontosak vagyunk egymásnak abban a pillanatban és a másik életében is úgy egyébként.
Minden energiánkat abba fektetjük, hogy a másik egy pillanatra se gondoljon arra, hogy az egész csupán hazugság. Időt, energiát, érzelmeket szívunk el, hogy ne jusson már belegondolni abba, hogy egyikünk sem lesz itt örökké, mert mind elmegyünk.
...mert mint átutazók vagyunk...
És semmi sem fontosabb a saját utunknál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése