Még itt vagyunk

Be kell vallanom valamit: nagyon sok gyengém van. Már ami a meghatódást illeti bizonyos irodalmi műveken. Úgy értem az igazán mély meghatódást, ami nem feltétlenül könnyekben tör elő az emberből - bár olykor megesik -, hanem inkább megérint, megmozgat benne valamit igazán mélyen.
Merthogy elképesztő mélységei vannak az emberi léleknek.
Nem szeretném nagyközönség elé tárni a gyengéim sorát, de egyet azért megosztok, mert gyönyörű, mert megérdemli, mert úgy érzem, helye van itt.

Weöres Sándor - Bolero

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk

Csak egy kérdés

Mert ez a blog amúgy is a hosszú, közérthető bejegyzéseiről híres...

Na most akkor ki van kivel???

Keep calm...

Sosem szabad megfeledkeznünk róla, hogy csupán kölcsönkaptuk!!!

Tompa Mihály: Népdalok

           I.
Tél után jön a tavasz,
Ma már a lány mind ravasz;
Szembe, mondja, hogy szeret,
Hátad mögött kinevet, -
A minap hogy az erdőn
Szembe jött a szeretőm,
Csókot kértem, nem adott,
Még meg is haragudott.
Megállj leány, a nyáron
Meg nem látsz a határon,
Tiszán, Dunán átmegyek,
Hogy rajtad boszút vegyek.
Majd meglátod jó Maris,
Megcsókolnál százszor is,
Sirva kéred az eget,
Hozzon vissza engemet.
El is ment a jó legény,
De megjárta ám szegény:
A lány úgy megsiratta,
Hogy kezét másnak adta.
           II.
Süt már a nap melege,
Megyen a Tisza jege,
A kikelet közelít,
Mindent örömre derít.
Virítnak a virágok,
Örülnek a leányok;
De én nem bánnám, ha már
Itt volna a meleg nyár;
Aztán ha tél kerülne,
A szivem is örülne,
Mert farsangon, ha hó lesz,
Rózsám, tudom, hogy elvesz.
           III.
Kis ház előtt eperfa áll,
Alatta szép lány sirdogál,
Már az éjfélt elhaladta,
Mégis sír az isten-adta.
Ne sirj Maris, felejtsd el őt,
Találsz te még szebb szeretőt;
Hogy elhagyott a csapodár,
Azért bizom könyezni kár.
Én is egykor leány-fővel
Megjártam sok szeretővel;
Előbb mindig beteg lettem,
Utoljára föl se  vettem.

Ez az Ady...

Komolyan mondom, tudom, hogy nevetséges vagyok, de még mindig nem tudtam túltenni magam egy dolgon.
Szóval az emelt magyar érettségi versfelismeréssel nyitott, amiben öt versrészletet kellett felismerni, a gazdájának a nevét pedig a kihagyott helyre leírni. Ötből négy ment is, utólag szörnyen dühít, hogy nem ismertem fel a Kocsi-út az éjszakában című Ady-verset, de most mégis...

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.

(Egyébként minden vers a Holdhoz vagy az éjszakához kapcsolódott.)
Hogy írhatott már ilyet ez az Ady...?! Ez nekem még továbbra is annyira szörnyen tipikusan kosztolányis, hogy ma is gondolkodás nélkül az ő nevét írnám.
Kész vagyok. Vagy csak az agyamra ment a negyven fok. Vagy csak így lázadok, hogy hirtelen annyi mindent kellene csinálni, hogy direkt nem azzal foglalkozom, amivel kéne.

"Ön felvételt nyert a Halhatatlanok Társulatába..."

Amikor esedékessé vált, hogy elgondolkozzam ismét azon, hol is kellene továbbfolytatnom a tanulmányaimat, egyértelmű volt, hogy az ELTE előkelő helyet fog elfoglalni a "kívánságlistámon". Már jóval előtte is csupa jót hallottam erről a helyről, sokan csak "a tudás közössége"-ként emlegették, aztán magam is elment a nyílt napra. Ott döntöttem: igen, ide szeretnék járni majd én is!

Nos, nem volt felhőtlen és egyszerű út, de a mai napon lezárult a felvételi eljárás, engem pedig felvettek az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának magyar-történelem szakos osztatlan tanárképzésére. (:

Kicsit még a hatása alatt vagyok a dolognak, mert nehéz elhinni, hogy tényleg sikerült, de igyekszem kellőképpen kimutatni, hogy mennyire boldog vagyok belül.

Vigyázz, Budapest, mert jövök! Elnézést, gyüvök-e!

Pilinszky most és mindörökké

Valami körbeért. Valami véget ért. Valami elkezdődik. Valami örök.

Pilinszky János: Mire megjössz
 
Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő leszek,
csak tollpihék az üres ólban,
csak csillagok az ég helyett.
A temetetlen árvaságban,
mint téli szeméttelepen,
a hulladék közt kapirgálva
szemelgetem az életem.
Az lesz a tökéletes béke.
Még szívemet se hallani,
mindenfelől a némaságnak
extatikus torlaszai.
A pőre örökkévalóság.
S a tiéd, egyedűl tiéd,
kezdettől fogva neked készűlt
e nagyszerű egyszerüség.
Mint tagolatlan kosárember,
csak űl az idő szótalan,
nincs karja-lába már a vágynak,
csupán ziháló törzse van.
Mindenem veszve, mire megjössz,
se házam nincs, se puha ágyam,
zavartalan heverhetünk majd
a puszta elragadtatásban.
Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj!
Ha gyenge vagy, végem van akkor.
Ágyban, párnák közt, uccazajban
iszonyu lenne fölriadnom.

(Harmadnapon, 1946-1958)

Vallás nélkül, erős hittel

Így van valahogy:

(Bár szerintem inkább Earth...)

A lírikus epilógja

Kicsit megkésve ugyan, de jelentem: hazaértem.

Amíg kitalálom, miről is írhatnék, álljon itt Babits Mihálytól a kedvenc versem. Ez az egész annyira nagyon így van, hogy aligha lehetne jobban szavakba önteni. Babits nagyon tudta. És minden más csak önámítás, belemagyarázás, tévedés. Azt hiszem. Fogalmunk sincs, mi van a másikban. És miért van benne. Egyesek azt mondják, mindez a mi feneketlen egónknak (és Babits feneketlen egójának) köszönhető. Én azt mondom, az a mérhetetlen egoizmus, ha mást gondolunk erről a témáról:

A lírikus epilógja

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
S már azt hiszem: nics rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy van?
Van dióként dióban zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam.
Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,
csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.

Végre, végre, végre nyaralás!

Egy kis vakációra utazom el holnap, ami azt jelenti, hogy bizonytalan ideig nem leszek gép- és telefonközelben. Remélem, sikerül eléggé messzire mennem...

Addig is szép nyarat mindenkinek! Még jövök. (;

Szárnyakat adjatok!

Ezt a videót nagyon meg kellene néznie mindenkinek legalább egyszer:

Nagyon sok dolgot lehet belőle tanulni...

18 kérdés

 Tanáros, szubkultúrás, kicsit talán túlságosan politikás, mindenfélés... (:

***

Bemutatkoznál pár szóban?

SR: '94-es évjáratú budapesti gyerek volnék, jelenleg Erdőtelken élek a családommal. A helyi általános iskola elvégzése után négy évig Egerben voltam gimnazista, most pedig izgatottan állok a felvételi besorolás előtt. Többet nagyon nem is mondanék, mert az már terelné valamilyen irányba a beszélgetést.

Említetted, hogy felvételi előtt állsz. Milyen szakokra jelentkeztél?

Az új típusú osztatlan tanári mesterképzést jelöltem meg, ugyanis nyolcéves korom óta tanárnak készülök. Vagy Pestre, vagy Egerbe fogok járni, mindkettőnek meglennének a maga előnyei, illetve hátrányai. De azt hiszem, leginkább az ELTÉ-re szeretnék bejutni. Ezenkívül harmadik és negyedik helyen magyar alapszakokra is benyújtottam a jelentkezésemet, ha minden kötél szakadna, de őszintén szólva nem látom túl sok értelmét a magyar alapszaknak személyemre vetítve, tehát ebben nagyon nem is gondolkodom.

Miért a tanári pálya mellett döntöttél?

Erről napokon keresztül tudnék mesélni. Nemrég vettem részt két alkalmassági vizsgán, ahol egyszer írásban, majd szóban kellett keretek közé zárnom mindazt, amit el tudnék erről a témáról mondani, nagyon rossz volt, mert úgy éreztem, egyik alkalommal sem tudtam elegendő dolgot kiadni abból, ami bennem van. Ha egyvalamit kellene kiemelnem, talán azt mondanám, hogy ez jóval több, mint egy egyszerű állás, ez egész életre kiterjedő, minden területet átfogó kihívás, valódi életcél, ami egyáltalán nem akkor teljesül be, ha az ember megkapja a katedrát, hanem minden nap be tudja, be kell teljesíteni. Bemenni egy terembe, ahol szembeül veled harminc nagyon eltérő személyiség, harminc különálló világ, neked pedig mindegyiküknek be kell bizonyítanod, hogy a tantárgynak, amit tanítasz, igenis van értelme, vannak csodálatos részei, amiket érdemes és értelmes dolog tanulni. Mi a kihívás, ha nem ez? Szakmailag, emberileg egyaránt.

Milyen szakpárt jelöltél meg? El tudnád magadat képzelni másféle tanárként is?

Magyar-történelem szakos tanárira jelentkeztem. Hogy el tudom-e magamat képzelni másnak, az egy elég nehéz kérdés, még nem nagyon gondolkodtam rajta. Talán, de csak talán idegen nyelvet tudnék tanítani még. Mivel angolul beszélek valamennyire jól, nyilván ez az angol lenne. De azt hiszem, hiába érdekel szinte mindenből valami, az összes többi területen csupán lelkes amatőrnek vagyok nevezhető. Például meggondolatlanul állíthatnám most, hogy el tudom magam képzelni biológiatanárként is, mert bármilyen különös, imádtam mindig is a biológiát. Ugyanakkor valószínűleg már az egyetemi biológiaszakot sem tudnám elvégezni, mert az érdeklődés csak egy dolog, egy alap, ami önmagában semmire sem elég.  Ha valaki tanítani akar valamit (és mindegy, mit), ahhoz jóval több dolog kell ennél.

Mit olvas egy leendő magyartanár?

Mindent. (: Kis túlzással állíthatom ezt. Azon szerencsések közé tartozom, akikkel érdeklődési köréből kifolyólag az iskolában végigolvastatták a magyar irodalmat és a világirodalmat egyaránt. Kiváltképpen igaz volt ez az utolsó kettő gimnáziumi évemre, amikor napi rendszerességgel olvastam a tanulás mellett. És ez azért nagy szerencse, mert ha valaki szeret olvasni, akkor annak általában komoly dilemmát okoz, hogy szabadidején a szépirodalomhoz és a nagy klasszikusokhoz nyúljon, vagy engedjen a csábításnak és belekapjon valami könnyedebb dologba. Én bátran belekaphatok a hátteremet tekintve, imádom a fantasy és a sci-fi műfaját, csínjával a horrort és a krimit, de őszintén szólva a szociográfián és az életrajzon kívül egyik műfajjal sem állok hadilábon, még a romantikus regények kategóriájában is megvan a kedvencem. Sőt, nemrégiben vettem meg Manet életrajzát Szegeden, úgyhogy azt sem állíthatnám, hogy az életrajzokkal kapcsolatban is kizárólagosan negatív a véleményem, mert nem, vannak dolgok, amik nagyon is érdekelnek.

Szerinted miért fontos az olvasás?

Jaj, ez még a tanáros kérdésnél is nehezebb… Elsősorban azért, mert ahány könyv, annyiféle világ, sőt még tovább megyek: ahány olvasó, annyiféle világ könyvenként. Mindig megdöbbent, amikor valakitől azt hallom, hogy olvasni fölösleges időpocsékolás, mert a valóság talaján kell megállni. Holott az a valóság, amit mi mindennapi életünk során érzékelünk, csupán egy a végtelenből. És nem is tudom, talán az egyéb jó tulajdonságaira kár kitérni az olvasásnak, tehát példádul arra, hogy csiszolja az agyat, javítja a helyesírásunkat, no nem mintha ezek kevésbé lennének fontosak, de hát ezekről annyiféle helyen mondanak okosakat nálam jóval bölcsebb, szakavatottabb emberek is.

Szereted a filmeket? Gyakran jársz moziba, színházba?

Kezdjük talán a végéről. Nem, nem gyakran. A színházat pedig ezerszer jobban szeretem a mozinál, bár a mozinak is megvan a maga varázsa, amihez ha hangulata van az embernek, akkor muszáj elmenni. A filmeket nagyon szeretem, bár hatalmas hiányosságaim vannak, jóval kevesebb filmet nézek, mint amennyit olvasok, ennek köszönhetően akad néhány alapvető klasszikus, amit még nem láttam, s ezzel kellőképpen felborzolom az ismerőseim idegeit, de legalább nekik is nagy élmény lesz, ha egyszer végre megnézek egyet, aztán majd be tudok számolni a tapasztalataimról. (:

Tudnál kedvenceket említeni? Akár könyvek közül, akár a filmvilágból…

Igen, az abszolút kedvenc könyvem Stephen King és Peter Straub közös regénye, A talizmán. Azt hiszem, a közelébe sincs egyik könyvélményem sem ahhoz, amit ez a „mese „adott nekem. Kicsit bajban is vagyok, ha szavakba kell öntenem mindazt, amit érzek vele kapcsolatban, illetve amit akkor érzek, ha olvasom. Gyönyörű történet a barátságról, utazásos, misztikus, fantasztikus, szóval egyértelmű, hogy nálam nyerő. Egyébként minden évben újraolvasom, mert muszáj. És tényleg minden alkalommal ad valami pluszt, amit korábban nem, amiért érdemes le-levenni a polcról.

Ami a filmeket illeti, előnyben részesítem az európai filmeket, főleg a spanyol filmeket. Egészen másfajta képi világot adnak a nézőnek, mint az amerikai tucatfilmek. Szerintem sokkal kevésbé tolakodóak és harsányak, emiatt könnyebben be tudja őket fogadni az ember. Természetesen a kedvenc filmem is egy spanyol mű, Eleven hús a címe. Tulajdonképpen a történetben semmi különös nincs, rólunk, mindennapi emberekről szól, a mi életünkről, arról, ahogy az útjaink keresztezik egymást. Mindig ebből kerekednek ki a legnagyobb izgalmak. Egészen zseniális alkotás, nagyon tudom ajánlani bárkinek.

Mi a helyzet zenei téren?

Körülbelül négy évig szinte kizárólag „fekete zenét” hallgattam, mármint nem afrikait (: D), hanem rockot, metált, gótot, industriált, szóval minden efféle feketét. Az utóbbi időben váltam igazán zenei mindenevővé, ami azt jelenti, hogy már minden műfajból megvan a kedvencem, popból, rapből, diszkóból, klasszikusból, szóval tényleg mindenből. Kiemelném, hogy nagyon szeretem a népzenét, mindenféle nép zenéjét, de főleg a magyart és a spanyolt. A magyart elsősorban azért, mert a kultúrám része és csodaszép, a spanyolt pedig a gyönyörű nyelv miatt, amiből még nem sokat értek, de imádom hallgatni a pergőssége, dinamikája miatt. A kedvenc együttesem egyébként a hazai The Moon and the Nightspirit, akik egy egészen sajátos zenei világot képviselnek, ha ideges vagyok, őket bátran hallgathatom, azonnal megnyugtatnak.

A „fekete zenékhez” kapcsolódván merül fel a következő kérdés. Milyen viszonyban állsz jelenleg a gót szubkultúrával? Gótnak tartod magad?

Ennek a közösségnek vagyok a tagja 2008 nyara óta. Tag voltam, tag vagyok, remélhetőleg leszek is. Az viszont, hogy vajon gót voltam-e valaha, már jóval nehezebb kérdés. Nekem az az elvem, hogy mindenki az elsősorban, aminek saját magát tartja. De én nem tudom magamról, hogy tartottam-e magamat bármikor is gótnak, mindig voltak kétségeim a saját hovatartozásomat illetően, ma pedig már egyértelműen kijelenthető részemről, hogy nem, nem vagyok gót. Talán azért, mert azt veszem magamon észre, hogy nagyon „tágulok”, mindenféle értelemben véve, a zenéről már beszéltem, de szélesedik az ízlésem a filmek, az irodalom területén is, bár igazán begyöpösödött (a szó legpozitívabb értelmében – ízlés dolga az egész) talán sohasem voltam. 

A viszonyom viszont nagyon jó a szubkultúrával, már annyi helyen elmondtam, hogy ők nekem tényleg a második családom, otthonom, csupaszív, kedves emberek, akik elfogadtak, befogadtak, akiknek a köreiben igaz barátokra találhattam. Mindennek már öt éve lesz lassan, de kevés két kéz arra, hogy megszámláljam, hányakkal tartom még ma is a kapcsolatot. Ez az, ami igazán lényeges, amit az ember manapság sajnos egyre kevesebbet lát a világban. És ez nem fog megváltozni, függetlenül attól, hogy melyikünknek milyen irányt vesz az élete. Persze ez kicsit súlyosabb megfogalmazás talán a kelleténél, magamra nézve teljesen természetesnek és normálisnak tartom, hogy ebben a korban az ember még keresi önmagát, a határait, az ízlését, a társaságát. De ők maradnak az életemben örökre.

Amikor internet előtt ülsz, mivel ütöd el a legszívesebben az idődet?

Sajnos hajlamos vagyok arra, hogy túlzottan sok pótcselekvést végezzek a neten. Ezt igyekszem kontrollálni, például nemrégiben elhagytam a facebookot is, ami egy nagyon jelentős lépés volt e tekintetben. Egyébként nagyon szeretem a történelmi, irodalmi portálokat, imádom a Moly.hu-t is, mostanában rendszeresen szerepjátékozom az egyik ismerősömmel, illetve a könyvjelzőim közé került a Felvi.hu is, érthető okokból. Amúgy pedig vegyes, mindig az éppen aktuálisan érdeklő témák után nyomozok, most például szörnyen érdekel a Wicca és a természetvallások, de hajlamos vagyok hirtelen mélyre merülni, aztán gyorsan felbukkanni és új vizekre evezni.

Leendő tanárként mi a véleményed az oktatáspolitikáról, az oktatás hazai színvonaláról, a jelenlegi kormány hozzáállásáról a témához? Foglalkoztat mindez?

Nem nagyon szeretném elvinni a beszélgetést politikai irányba, már csak azért sem, mert ehhez én talán még túl kicsi vagyok. Az biztos, hogy szívügyem a téma, részben azért, mert a saját jövőmet is iskolában tudom csak elképzelni, részben azért, mert ez valóban az egyik legfontosabb téma, amikor politikáról, közéletről beszélünk.

Azt hiszem, ideológiától függetlenül mindenki elismerheti, hogy ma egy olyan Magyarországon élünk, amikor a vezető erők kezdik felismerni, hogy az oktatás nagyon lényeges, nem elhanyagolható terület, hiszen gyakorlatilag az egész jövő ebben van benne. Igyekszem optimistának és bizakodónak lenni, a kitűzött célok szépek, látom a szándékot, az igyekezetet onnan felülről, reméljük, a megvalósítás is sikeres lesz. 

A színvonal javítására inkább nem térnék ki, nyilvánvalóan van javítanivaló sok, de ez egyáltalán nem úgy működik, hogy a feladat kizárólagosan a kormányé, akiktől várhatjuk a megoldást, a kép ennél jóval komplexebb és árnyaltabb véleményem szerint.

Nem feltétlenül politikai kérdés lesz ez akkor, de életnek induló fiatalként biztonságban érzed magad ma Magyarországon? El tudnád képzelni esetleg az életedet máshol?

Nem vagyok benne biztos, hogy értem ezt a kérdést. Milyen szempontból kellene magamat biztonságban éreznem? A jövőmet illetően? Mert szerintem mindez annyira nem politikai kérdés. Vagy legalábbis nem elsősorban az. Nem tudom, mennyire hagyok magamon ezzel nagy támadási felületet, de lehet rólam azért tudni, hogy nem vagyok egy kifejezetten baloldali személy. De ez nem jelenti azt, hogy csak azért, mert most jobboldali erők kormányoznak, biztonságban érzem magam. Nekem a személyes biztonságom és jövőképem nagyban függ saját magamtól, hogy vannak-e terveim, céljaim, van-e motiváltságom, tudom-e magamat függetleníteni bizonyos dolgoktól stb. 

A második kérdésre egyértelmű választ tudok adni: nem.

Nem kötelező a kérdésre válaszolni, de mi a baj a baloldallal szerinted?

Én ezt így nem jelenteném ki, hogy baj van vele, azt jelenteném ki, hogy én nem szimpatizálok velük, ez a gondolkodásmódomat tekintve hatalmas különbség. Ez megint eléggé tág téma, de nem lenne elégséges az interjú szempontjából, ha minden kérdést elhárítanék, szóval mondjuk azt, hogy szerintem egy olyan ideológiát képviselnek a baloldal egyes változatai, amit én elfogadhatatlannak tartok valamilyen okokból. Illetve akadnak olyan eszmerendszerek is, amikről már a történelem is rengetegszer, rengeteg színtéren bebizonyította, hogy hiába tűnnek látszólag szépnek és jónak, a gyakorlatban aligha ágyazhatóak be a társadalomba. A „szép és a jó „ dolgokat nekünk kell megteremtenünk magunkban, azok belülről tudnak hatni, nem pedig felülről. Mondok egy példát. Nyilvánvalóan az egyenlőség elve mindenki szerint egy nagyon követendő valami, de a gyakorlatban eléggé elképzelhetetlen, hogy valóban minden ember egyenlő legyen (és ilyen a történelemben soha, megismétlem, SOHA nem fordult elő, akkor sem, amikor a legjobban hirdették), a legtöbb, amit megtehetünk, az, hogy úgy viszonyulunk másokhoz, hogy nem ítélünk első ránézésre, nem gondoljuk magunkat többnek vagy kevesebbnek bárkinél. Én ezt gondolom.

És hogyan viszonyulsz például a liberális gondolkodásmódhoz? Napjainkra eléggé jellemző, főleg a fiatalok körében terjed, de az európai politika profiljában is egyre előkelőbb helyet kapnak a liberális politikai eszmék.

Először is leszögezendőnek tartom, hogy ez szerintem nem napjaink specialitása, hanem természeti törvény, hogy a fiatalok többek, jobbak, de alapvetően legfőképpen mások akarnak lenni, mint szüleik, mint a régi, mint a múlt…

Egyébként pedig ezt is kétféleképpen tudom nézni. Egyrészt saját magamat szörnyen liberális embernek vallom, amennyiben liberalizmus alatt annyit értünk, hogy igyekszünk megérteni, elfogadni mindenféle másságot. Másrészt a túlhajtott liberalizmus nagyon félrevisz. Manapság sajnos olyan világban élünk, ahol a múlt értékei, a család, az ősök, a hagyományok nem számítanak, csak ÉN vagyok, minden azt üzeni nekünk, hogy törtetnünk kell, karriert építenünk, megvalósítani önmagunkat, átgázolni másokon… Az élet vicces fintora pedig az, hogy általában azok lesznek a legboldogtalanabbak, akik nem ismerik fel, hogy nem célszerű mindent lázadásból, újítási kedvből elvetni, mert vannak dolgok, amik nem véletlenül úgy alakultak ki, ahogyan, s ha mi ezt „csakazértisből” nem fogadjuk el, azáltal csak saját magunknak ártunk. Lehet reformálni, de minden lépés előtt gondolkodni kell, mérlegelni, beszélgetni, megfontolni. Ezeket olykor nagyon hiányolom például a kortársaim viselkedéséből.

De a liberalizmustól nem tudom elválasztani a tabudöngetést, a modernizálást, egyáltalán a gondolkodást sem, ezek mind-mind lehetnek nagyon jó dolgok is. Például.

Talán eljutottunk oda, hogy megjegyezzek valami nagyon fontosat. Én nagyon szeretném, ha az emberek nem misztifikálnák túl a politikát. Vagy ha nem látnának bele többet, mint amennyi benne van. És nem hinnék el, hogy akkora befolyással van az életükre.  Annyira kétségbeejtő azt látni nagyon gyakran, hogy az emberek úgy gondolnak saját magukra, mint drótokon függő bábukra, amit a nagypolitika boszorkánykonyhájában mozgatnak az éppen hatalmon levő fejesek. Ez a hozzáállás a mi részünkről rettenetes. Ahogyan az is rettenetes, hogy mindent hajlamosak vagyunk olyan köröktől várni, amikhez egyáltalán nincs annyi közünk, mint hinnénk. Ahelyett, hogy mi magunk cselekednénk. Lehet, hogy túlpszichologizálom, de mindez szerintem arra vezethető vissza, hogy alapvetően kishitűek vagyunk, és nem vagyunk tisztában azzal a hatalommal, teremtő erővel, ami a kezünkben van egyénenként.

Természetesen leendő történelemtanárként nem közvetíthetem azt, hogy ne foglalkozzon senki politikával, mert rossz, a politikai a maga műfaján belül nagyon is érdekes, valamilyen szinten pedig mindenkit érint, arról már nem is szólva, hogy mindaz, ami most történik, húsz év múlva már tananyag lesz az iskolákban. Tehát nem érdemes homokba dugni a fejünket, de szerintem annak sincs sok értelme, amikor az emberek folyton politikáról beszélnek, s ezzel nem is nagyon tesznek mást, mint fölöslegesen generálják a feszültséget. Én legalábbis valódi értelmét, hasznát nem látom a dolognak.

Fontosnak tartod a fiatalok politikai szerepvállalását?

Persze, a magunk szintjén nagyon is. Mindenkinek legyen politikai véleménye, menjen el szavazni, tegye meg, amit ő megtehet állampolgárként, ezek mind szörnyen fontos dolgok. Ugyanakkor ehhez nagyon komolyan biztosítani kell a hátteret, értem ezalatt például azt, hogy az iskolákban a lehető legobjektívebben tanítani kell a különféle ideológiákról, a mai magyar pártok elhelyezkedéséről a politikai palettán, közéletről meg mindenféle ilyesmiről. Szerintem ijesztő, amikor valaki azt sem tudja, hogy milyen alapvető különbségek vannak jobb- és baloldal között. Vagy amikor az illető úgy húzza be az ikszet valamelyik párt mellé, hogy el sem olvasta annak a programját. És rengeteg ilyen van. Úgyhogy a kulcsszó a tájékozódás és a tájékoztatás annak jegyében, hogy mindenki megtalálja azt, amivel valamelyest azonosulni képes.

Ha egyetlen üzenetet átadhatnál a világ fiataljainak, akkor mi lenne az?

Jézusom, ez megint egy nagyon nehéz kérdés! Aligha hiszem, hogy lenne akár csak egy olyan üzenet, amit mindenkinek nyugodt szívvel el tudnék küldeni, mert az összes fiatalra rászabható. De talán azt tanácsolnám, hogy merjenek hinni önmagukban, legyenek álmaik és ne féljenek a saját álmaik megvalósításától! Mert igenis jók az álmok, el lehet őket érni, van értelme küzdeni értük. És mindenképpen igyekezzenek azt csinálni, amit a legjobban szeretnek, mert ez az egyetlen út az igazi boldogság felé. És ne higgyék el, hogy az örömüket a rangban, hatalomban, pénzben találhatják meg, mert mindez csak hamis ígéret, ami mindenhonnan folyik manapság, de akkor is hazugság. 

És végül, ha egyetlen üzenetet átadhatnál a világ összes emberének, mi lenne az?

Hogy legyenek nyitottak. Mindenre és mindenkire. Ismerjék meg a világot, utazzanak sokat, ha csak tehetik (ami a megismerés legeslegjobb formája), tanuljanak magukról és másokról, legyen véleményük mindenről, de legfőképpen alakítsanak ki magukban egy belső világot, ahová bármikor elmenekülhetnek feltöltődni, energiát gyűjteni. És törekedjenek arra, hogy tudatosítsák magukban, kicsodák valójában, milyen terepeken van dolguk. Ellenkező esetben a 21. század kegyetlenül bedarál mindenkit, hiszen ha ma kilépünk az utcára, szinte ránk zúdul az egész világ, az a képzetünk támad, hogy minden fontos, mindenhez közünk van, holott ez egyáltalán nem igaz, s nem is lenne egészséges.

Ihajj-csuhajj!

Még azt mondják hogy ez se szép az se szép
Olyan vagyok mint a csillagos ég,
Olyan vagyok mint az engedelem
A két szememből ragyog a szerelem a sötétbe.

Édesanyám vettem egy kalapot,
Fújja a szél rajta a szalagot
ha nem fújja magam is de lobogtatom
ezt a szőkét ide csalogatom a sötétbe. 

Mert én egy jó fiú vagyok (többnyire)

És megérdemlem ezeket itt!

Sejehaj

Zöld erdőben de magas,
Zöld erdőben de magas a juharfa,
Kicsiny madár a fészkét,
Kicsiny madár a fészkét odarakja,
Zöld erdőben a dalos madárnak is
Van párja, van párja,
Csak én magam egyedül,
Csak én magam egyedül vagyok árva!

Este szoktam a lovam,
Este szoktam a lovamat pucolni,
Reggelig tart sejehaj,
Reggelig tart a szerszámot rárakni,
Csillag ragyog a kis pej lovam fején,
Nem kantár, nem kantár,
Gyáva legény sejehaj,
Gyáva legény, ki a lányokhoz nem jár.

Piros alma kigurult,
Piros alma kigurult a kosárból,
Nincsen aki felvegye,
Nincsen aki megtörölje a sártól,
Én felvettem,
Megtöröltem a sártól, a sártól,
Kérek csókot, kapok is
Akár hatvanhatot is a babámtól.

Jaj annak a kislánynak,
Jaj annak a piros barna kislánynak,
Kinek máma esküszik,
Kinek máma esküszik a babája,
Lám az enyém,
Most esküszik mégsem fáj mégsem fáj,
Hadd tudja meg a világ,
Hogy a szívem egy kis lányért sosem fáj

Moldvai dallamfüzér

2013. április 28. - A Szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Népzenei Kamaraműhelyének bemutatkozása a Szeged-Honvéd Téri Református Egyházközségben. Énekel Fábri-Ivánovics Tünde, kobzon kísér Fábri Géza.

Kattints!

Kedvességek

Nem tudtam találóbb címet kitalálni a most következő sorokhoz (meg hát egy férfiember mégsem írhatja azt, hogy "cukimukiságok", mert mégis hogy nézne az már ki?!). Egy Sister nevű lány blogján találkoztam a Rájátszással, az idézetek is onnan lesznek. (Hogy miről beszélek?)

Hogyan lehet ennyire kedves-aranyos, mégis mélyre hatoló sorokat írni egyáltalán? Szálinger Balázs költeményei.

"De nem lesz baj
Ugyan már nem lesz baj
Te kicsi kócos
Kisimogatlak majd
Nem hal meg senki sem
Kedvesem"

(Haj)

"Megragadjuk exobolygó üstökét
A testünket elnyeli a vaksötét
Aranykapu mind egy szálig kihörpints
Elmegyünk mert itt maradni időnk sincs"

(Vigasztalós)

"Látod, ilyen vagyok édes,
konzerven és levesporon élek,
s úgy kerülök a túlra át,
hogy összetart
a nátriumbenzonát.
Nem hullik részeire a testem,
mikor a föld fölé hív 
újra az isten.
Mikor felszínre kerül minden:
csontszülők, csontgyerekek,
csontcsalád."

(Nátriumbenzonát)

Teljesen a hatásuk alá kerültem ezeknek a verseknek.

***

Napi muzsika:

Egy kép a sok közül

A fotón egy édesapa látható a gyermekével...

 

Az apuka már 90 év fölött jár, a fia valamivel fiatalabb. 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én sok mindent látok ebben a képben, a legkevésbé két öregembert.

 

Ars poetica

Igen, ez az, éljen soká'! Ricsike sikeresen kitörölte az összes eddigi bejegyzését. Gyors nyugtatóként álljanak itt Bolya István szavai, amiket nagyon szeretek:

"Járd meg a tüzet, mint a pillangó,

járd meg a születést-életet-halált,-

-magadét-másét-mindenkiét,-

kiragadtatsz belőle,

magadban viszed tovább a tüzet

fehéren, világítóan, ragyogóan, egyszerűen

innen, ettől már minden más is igaz, lényeges,

a többi már ettől fakad,

beszélhetsz, tehetsz, hallgathatsz,

mozdulatlan lehetsz.

... világ, otthon lettél, mindenkinek otthona,

világa..."

(Meg amúgy sem tudom, mit kellene most írnom első megnyilatkozásként.)