Szerelem

Ahogyan hosszú, derékig érő, hullámos szőke hajad leomlik, s te valószínűleg nem is tudod, hogy éppen olyan vagy, mintha legszebb álmaimból léptél volna elő, teljesen elvarázsolsz. Igen, egy mediterrán, forró, tengerpartos álomból való vagy. Szereted azokat a felsőket, amikből kibukkannak finom, selymes kis vállaid, ami már kínzás, ráadásul féltékennyé is tesz, mert pontosan tudom, hogy nem én figyelem egyedül őket. Ugye te is tudod? Mert néha úgy érzem, ezzel is csak azt akarod üzenni, hogy teljesen reménytelen. Néha meg úgy, hogy épp ellenkezőleg. Egyszer úgy megkérdezném tőled, szerinted miért nem élhetünk egy álomvilágban, amiben csak úgy ki lehet szakadni a jelenből, el lehet rabolni egymást valamiféle csodába, s ha nagyon megszeretjük, ott maradhatunk megöregedésünkig és halálunkig boldogan, szerelmesen.

Századik

Sokat gondolkodtam, mi is lehetne úgymond "méltó" a századik bejegyzésnek.
Aztán hamar dűlőre jutottam magammal.
Mert mi más is lehetne, ha nem egy olyan kép, ami mindent az égvilágon kifejez?

Van-e csodálatosabb dolog az éjszakai létezésnél?
Boldog századikat magamnak, nekünk!

Lámpás

Gyújts fényt az éjszakában! 
Túl nagy a csend és a sötétség.
Jövőre, veled, ugyanitt.
És holnap éjjel, majd valaki mással.
Igen, éppen vele.
Ott, a nagyon jól megszokott helyen.
Senki más nem tud róla, csak ő meg én.
Kissé töredezett ez a valóság, nem?
Van egy lista...
Ó, jaj, ha mindenki mindent tudna.

Vegye hát kezdetét...
És éljük túl, srácok!
Szurkolni fogok, hogy ne fájjon annyira. Hogy tudjuk élvezni. Boldog vagyok, hogy veletek lehetek és veletek csinálhatom végig.

Sor(s)ok

Egyesek már nem állhatnának távolabb a szívtől.
És mások már nem lehetnének közelebb.
Meglehetősen el vagyunk fáradva.
És annyi minden összegyülemlett mostanra.
"Legyen úgy, ahogy nem szabad."
Túl rövid a hétvége.
Semmit sem bánok.
Túl sok a bárcsak és a ha...
Ideje lenne már hazamenni egyszer.
Miért kel fel folyton a nap?
Megváltozott az útja annak, ahogy a csókot adod.
Veszélyes helyekre jársz te el mostanában...
Nekünk pedig egyre aggasztóbb a listánk a távlati terveinkről.
Mintha minden út macskaköves lenne.
Vagy legalábbis a legfontosabb utak mindig azok.
Döbbenet és őrület.
Életművünk címe úgyis a Másnap lesz.
Sok a tennivaló és kevés az idő.

Hogy félhetnénk a haláltól, ha az egyik metaforája az örök éjszaka?

"jellegzetes, néger női hang énekelt a rádióban a reményről"

Lehet mondani, hogy ez már a mindenevés undorító netovábbja.
Vagy azt, hogy túlságosan sláger.
Hogy botrányos mainstream. 

Mégis, ez valakinek valahol egykor nagyon fontos volt.
Nem tudok magamhoz térni. Ráadásul egészen véletlenül találtam csak. Igen, ez is mutatja, mennyit hallgatok rádiót.

I hope

Úgy van valahogy a vándorokkal

Hogy reménykedünk, hogy jóra tudunk tanítani és példát mutatni.
Ülünk egymás mellett a padban előadáson, nevetünk és fontosak vagyunk egymásnak abban a pillanatban és a másik életében is úgy egyébként.
Minden energiánkat abba fektetjük, hogy a másik egy pillanatra se gondoljon arra, hogy az egész csupán hazugság. Időt, energiát, érzelmeket szívunk el, hogy ne jusson már belegondolni abba, hogy egyikünk sem lesz itt örökké, mert mind elmegyünk. 

...mert mint átutazók vagyunk...

És semmi sem fontosabb a saját utunknál.