Az utóbbi időben többször is beszélhettem arról, több embernek, hogy én (sem) vagyok egyedül. Meg arról, hogy milyen különös, amikor azt gondoljuk, hogy annyira speciális az, ami bennünk van, velünk van, hogy inkább nem is merünk beszélni róla, nehogy őrültnek gondoljanak. És aztán csak úgy jönnek, áramolnak be az életünkbe a hasonló emberek, hasonló gondolatokkal és érzésekkel. Ez a szavakon és logikán túlmutató varázslata az életnek.
És azt veszem észre, hogy amikor gyorsul "kint" az élet, akkor valahogy gyorsul itt "bent" is. Mintha az Ő aktivitásuk attól függne, hogy mennyi és milyen erejű hatás éri azt, akire - végső soron - folyamatosan vigyáznak. Engem...
Ekkora védelem alatt hülye vagyok, amikor félek. De most valahogy nagyon nehéz nem félni.
Majd még írok hamarosan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése