A Négyek

"Nem, ti nem tudjátok, milyen érzés ez. Egyikőtök sem tudhatja. Amikor már nem érdekel, hogy férfi vagy nő, fekete, barna, sárga, fehér-e a bőre színe, tízéves-e vagy éppen száz. Amikor már minden mindegy, mert csak az jár az eszedben, hogy le akarsz vele feküdni. Mit lefeküdni? Másra sem vágysz, csak arra, hogy odakössön ahhoz a rohadt ágyhoz és fájjon a szeretete, véresen fájjon. Legyen a lehető legintenzívebb, legyen őrjítő, velőig hatoló. Üvölteni akarsz közben, annyira, hogy a világ másik végén is meghallják: végre foglalkoznak, törődnek veled..." (Attila)

 "Gőzöm sincs, mikor nyúltam először cigihez. Néha komolyan azt hiszem, hogy az anyám úgy szült meg, hogy közben füstöltem és vigyorogtam ettől a kéjes élvezettől. Mert van-e szebb, édesebb dolog ebben a kibaszott világban, mint amikor a füst elönti a tüdőd legmélyebb bugyrait, te pedig ettől válsz nyugodttá, egésszé?" (Dénes)

 "Nem akarok meghalni. Még nem. Mindent tudok. Tudom, hogy fiatal vagyok. Azt is, hogy csontsovány. Talán már megbilincselni sem tudna senki, ha valamit elkövetnék, mert a legkeményebb szorítás is lecsúszna a csuklómról... a reszkető csuklómról. Minden nap úgy kelek fel, hogy többet nem iszom. Vagy legalábbis nem iszom halálra magam. És minden nap végére hazuggá válok." (László)

"Én nem akartam semmi mást, csak túlélni azt az őrületet, amibe belecsöppentünk. De egy tébolyult világban, ami a szeretteidet és a sejtjeidet követeli, nem lehet épnek maradni. Ezt mind megéltük. (...) Rémesen igazságtalan az, hogy itt vagyok. Amikor a buszablakból nézem a hegyek között megbúvó apró, ködös kis temetőket, azért imádkozom, hogy én is hamar el legyek temetve valamelyikben. Annyival jobb lenne most a föld alatt. Ezt már igazán nem bírja el a lelkem. Mert fizikailag csak egy dolog tönkremenni. Lelkileg még ezerszer gyötrelmesebb szanaszét heverni." (Viktor)