Álmaink mögött ott vagyunk

Kivétel nélkül mindannyian.
Hallgatom a szuszogásokat és a levegőben kavargó gondolatokra fókuszálok, amiket persze lehet, hogy az adott pillanatban csak én képzelek bele a helyzetbe, de mivel tudom, hogy ezek a dolgok valóban léteznek, ezért úgy érzem, megtehetem.

Az egyikük világhírű focista szeretne lenni, Olaszországban telepedne le a családjával és futna be karriert.
A másikuk mindennél jobban vágyik arra, hogy felvegyék a színművészetire, ha hatodjára, hát hatodjára.

Négyük közül egy szerelemre vágyik, egy pénzre, egy barátságra és családra, egy pedig nyugalomra és arra, hogy biztonságban legyenek körülötte azok, akik közel állnak a szívéhez.

Ami pedig kettejüket illeti, semmit sem szeretnének jobban, mint azt, hogy mindig, minden helyzetben meg tudjanak védeni. Másoktól vagy önmagamtól.

Én pedig csak jó tanár szeretnék lenni, akire sok-sok év múlva jó érzésekkel gondolnak vissza az emberek. Vagy jó barát. Vagy jó szobatárs. Vagy jó senki az égvilágon.

És szurkolok. Szurkolok (magamat leszámítva) ezeknek a csodálatra méltó srácoknak, bár jól tudom... Nem mindegyikük álma teljesülhet.

Manó

Hááát...
Még mindig egy kissé vonakodva, de jó, legyen, álljon itt egy kép rólam, aki abszolút nem vagyok fontos. (És a szexiségemet is éppen az adta, hogy nem adtam arcot a bejegyzésekhez. : D És viccen kívül is. Na mindegy, inkább nem megyek bele, mert akkor nem teszem ki...)

Szóval ez lennék én, az új évben, új séróval, új telefonnal készített fotóval (az orrom még mindig nagy), manócskaként:

Viktor

Tudod, te olyan félelmetesen értesz hozzánk. Mindannyiunkhoz. Annyira pontosan tudod a működésünket, hogy ha az emberekhez útmutató füzeteket lehetne mellékelni, hát a miénket biztosan TE írnád... (és szerintem az összes többiét is)
Szívem szerint folyamatosan rólad írnék, de olyan nehéz "hozzád nyúlni". Örülök, hogy ismerhetlek - és annyira találkoznék már veled...

 "Egyikünk sem képes arra, hogy hajoljon. Gallyak vagyunk és mégsem vagyunk gallyak. Mi egyedül törni tudunk."

"Egészen másféle életet él az, aki ahelyett, hogy a mások birtokában levő bármilyen javakat nézné, azt veszi figyelembe, hogy miért mit áldoztak be az emberek."

"Néztem egyszer egy filmet egy idősödő házaspárról, ahol a feleség súlyos elmezavart kapott és úgy halt meg, hogy már meg sem ismerte a férjét, sőt teljesen idegenként tekintett rá. Felzaklatott, de nem tudtam átélni. (...)
Kevés nehezebb dolog van a magánynál. Nem a pillanatnyi, múló, ideiglenes magányról beszélek, hanem az élet végéig szóló társtalanságról. Amikor elhagynak azok, akikhez senki más nem hasonlítható, és akikről azt hitted, hogy egyszerűen nem mehetnek el, mert örökké élniük kell. (...) Asszisztálni az ilyen emberek halálához a lehető legszörnyűbb dolog, amit ember vállára tehetnek ebben az életben.
Most, hogy már egyikőtök sincs velem, minden megtett lépés egy valódi világháború. (...)
Arra jöttem rá, hogy semmi más nem fontos, csupán az, hogy mi jelentünk, jelentettünk valamit egymásnak. És ez nem függhet attól, hol vagyunk és hányan vagyunk ott. Mert mi egyek vagyunk."

Dühöngés - mert megérdemlem

Figyelem! A következő bejegyzés nyomokban zaklatott lázongásokat tartalmazhat! Akinek érzékeny erre a lelke, kérem, most hagyja abba az olvasást! Én szóltam.

Nem olyan régen vágták a fejemhez ezt így, szó szerint: "Akaratos ember vagy. Nehezen fogadod el, hogy másnak is lehet igaza."
Esküszöm, minden önkritikámat és objektivitásomat összeszedve mondom, hogy nem állítanám magamról, hogy a megértés és a végtelen empátia álarca mögé bújva élem a mindennapjaimat, miközben lelkem mélyén senkit és semmit nem fogadok el magamon kívül, mert pontosan tudom, hogy nagyon sok dolog van, amit akkor sem vesz be a gyomrom, ha egyébként tényleg nagyon törekszem arra, hogy a lehető legtöbb dolgot elfogadjam és megértsem, és ezt az elvet ráadásul hirdetni sem vagyok rest. 
Szóval mindennek tudatában közölném, hogy baromira örülnék már végre én is valakinek, aki nem ért, nem is akar megérteni, egyszerűen csak elfogad úgy, ahogy vagyok.

Például úgy, hogy...

- képtelen leszek valaha is MSZP-s tollat a kezembe venni és azzal írni, akkor már inkább ceruza vagy semmi (és akkor is látványosan eldobom a kezemből, ha történetesen a síri csönd uralta könyvtárban ülünk és mindenki felkapja rá a fejét)
- akárkit, akárhol leszólok, ha vörös csillagot visel magán
- nem biztos, hogy akárkit, akárhol, de azért többségében szívesen megkérdezem bárkitől, hogy mit tud Che Guevera személyéről, mert felteszem, ha már magán viseli az arcát, biztos többet tud róla annál, hogy "forradalmi hős"
- úgy gondolom, a Bibliát mindenkinek olvasnia kellene legalább egyszer, függetlenül attól, hogy mi a vallási meggyőződése, mert rengeteg mindenre tanít és emellett még szórakoztató is szerfölött
- nem gondolom a világot feketének és fehérnek, de azt sem gondolom, hogy a világban nincs fekete és/vagy fehér - ezek ugyanúgy a színpaletta részei, hiába akarunk mindent szivárványszínűre festeni fene nagy szabadelvűségünkben

Olyan jó, hogy már megint sikerült felhúzni. És olyan jó, hogy most legalább bele lehet menekülni a tanulásba - de tényleg! 
Szóval szeretnék valakit... Bár lassan már úgy érzem, hogy ennyi erővel blogírás helyett egy társkeresőre is felrakhatnám magam. Dráma vége.

U.i: Ja, és ha igazán szűk látókörű és intoleráns barom lennék, akkor naponta őrjöngenék, hogy magyar szakra csak balliberális b*zi f*szok járnak apuci meg anyuci pénzén művelődni, illetve szélsőjobbos hűdemagyarvagyok ősfigurák, de hát nem teszem ezt, emberek!

Meghatódott nevetés

Egyesek szerint ha végzett egyetemi töritanár lennék, ilyen vélemény születne rólam a Markmyprofessor nevezetű csudálatos kis oldalon:

"Kicsit halálmániás a fickó, de amúgy jó fej."

Bóknak vettem. : D

Kérdések körforgása

- Tudod Viktor, én nem értem ezt az egészet.
- Most mire gondolsz?
- Hát, csak arra, hogy mindig a lányok mondják rólunk, hogy egyedül a farkunkkal vagyunk képesek gondolkodni...
- És?
- De akkor miért van az, hogy folyamatosan engem gyötör a kérdés, miért nincs harmonikus keresztmetszete annak, hogy "legyünk legjobb barátok", meg annak, hogy dugjunk halálig? 
(...) [nagyon nagy kihagyás]

- A tiszta és szép ügyekért mindig harcolni kell, akkor is, ha reménytelen a háború. Mind megvívjuk a magunk háborúit...

***

Akkor is, ha reménytelen a háború...

 

Vajon...

... amikor hajnal négy felé húsz percig olvasgatom azt a mondatot, hogy "a hangszalagok olykor zártak, olykor nyitottak", abba mennyi lélek van és mennyi hús? (az utóbbi se eleven...)