Far away from here

...ezt a feketét idecsalogatom a sötétbe...

Nehéz most valahogy belekezdeni ebbe.
Hiába szőke a paróka.
Nem vagyok sem ördög, sem angyal.
2008 tele.
 2014 tele. 
Világnyi távolság.
Vajon merre jársz most és mit csinálsz?
Miért nem teljesülnek az álmaink?
Olyan messze vagy, igen, földrajzilag is.
Emlékszel még?
Nem, ez nem egy vers.
Még mindig nem tudok verset írni.
Csak lehetetlen, hogy két mondat egymás mellett legyen.
Mint te meg én a takaró alatt.
Néhány napja más se jár a fejemben.
Tudom, ezek bűnös gondolatok.
Ez a sok-sok függés meg kötelék.
És ez az álomvilág.
Te is az utcán laksz.
És én is ott élek.
Bár téged még a munkahelyed is odaköt.
A céltalanság gyönyörű.
Te is tudod.
Én már nem tudom.
Soha nem akartam még ennyire veled lenni, akkor sem, amikor a legközelebb voltam. 
Érthetetlen őrület.
Fittség.
Boldogság.
Vágyakozás.
Minden megtanulható, ami idegen.
Nem is egy, hanem rögtön három helyen otthont találni.
Nem kombinálni.
Csöndben létezni.
Szenvedni.
Egy közös borozásra gondolni, ami lehet, hogy tényleg eljön hamarosan.
És valamire, ami valószínűleg soha már.
Mert ott és akkor.
Meg itt és most.
És megint a világok...
Mi van most benned?
És mi ez az egész bennem?
Nem szabad, nekem nem szabad.
Nekünk lehet?
Az éjszakáim királynője maradsz örökre, jóllehet nem tudod. 
Én tudom, hogy még mindig vársz annál a vaskapunál a homályban...
Ez sokat ér.
Emlékszem a dalodra:

Nem fedjük fel többé titkainkat

Igen, vannak ezek a dalok, ezek a nagyon jó zenék, amikről úgy érzed, hogy csakis ott és csakis akkor lehet meghallgatnod őket, hogy igazán hassanak, márpedig te nagyon vágysz rá, hogy kíméletlen hatással legyenek rád, hiszen szükséged van rájuk, mert olyan jók, olyan szépek. Csak hát velük nem megy az írás, azt hitted, hogy igen, de nem, mégsem, ezért ismét lemondasz a szép szavakról és annak illúziójáról, hogy végre kifejezheted magad úgy, ahogy igazán szeretnéd. De helyette legalább igazán remek dallamok szólnak a háttérben. Ez is valami.

Törött tükör

Azzal kezdődött, hogy szerintem nem kellett volna azt a vodkát meginnod, legalábbis üresen semmiképpen, bár én még naranccsal elkeverve is hánytam tőle, sőt már a szagától is. Valami ritka pocsék volt, nem is csoda, hogy folyton akciózzák a Fincsiben. De te hősködtél. Utána persze ittad keverve is. Végül te is elismerted, hogy szar. Aztán megdicsérted Őt, hogy jól néz ki, én meg már nem is mertem, pedig mégis én kavarok vele, vagy mi, na de mindegy. A hetedikre nem lifttel mentünk, mert folyton rossz, de a lépcső nem volt olyan nagy akadály. Amúgy még sosem indultam úgy bulizni, hogy vodka, narancslé meg negyed kiló rozskenyér van a táskámban, de nagyon vicces volt. Nem is tudom már, a tanulóban mit ittunk, valami töményet, de azért nem olyan töményet, mint a vodka. A srác utána még nagyon sokat nevetett rajtad éjszaka. Már az odaút is elég vicces volt, nem nyomtuk meg időben a gombot és gyalogolhattunk le egy elég hosszú megállót, vagyis akkor már inkább csak úgy dőltünk ide meg oda, és beleléptünk minden pocsolyába, még akkor is, ha nem ázott át a cipőnk, ami különben nagyon különös. Hirtelen megnőtt a létszám és jobb lett a hangulat, ahogy megérkeztünk, öt perc sem telt el, máris a privátban voltunk, hogy lepakoljuk a cuccainkat, jó fej ez a B., hiába, pedig nekem elsőnek nagyon ellenszenves volt és miatta nem is akartam menni, de ezt mondtam már neked, nem? Egész jó zenéket nyomtak ahhoz képest, amire számítottunk, meg jó volt a társaság, csak azokat a világító szmájlikat ne rajzolták volna mindenkire, engem idegesített. Aztán amikor az okostelefonunkért könyörögtél, egy kicsit te is idegesítettél, úgyhogy inkább visszatettem a dobozos sört a kezedbe, amit előtte én vettem, aztán kiragadtam, mert tényleg nem kellett volna többet innod, de úgy voltam bele, inkább igyál, csak tűnjenek el belőled az utolsó pillanatok is, amikor elvágyódsz és álomvilágba kergeted magad. Beszéltél egy lánnyal is meg a portással, utóbbival egészen hosszasan, a néni nevetett is, de amikor megkérdeztem, miről volt szó, te csak azt felelted, hogy fogalmad sincs. Vállalhatatlan voltál, de imádtalak. Bár szegény csajt keményen ostromoltad, de mindig is tudtam, hogy nagyon cuki, aznap este pedig igazán bebizonyította, hogy milyen aranyos lány, én még életemben nem láttam, hogy valaki ennyire tűrné, de lehet, hogy ő is túl sokat ivott. Vagy még az is lehet, hogy élvezte? Az üveg borodat néha elvették, nehogy már csak te igyál, aztán megegyeztünk, hogy a világ legkedvesebb, legaranyosabb, legmosolygósabb részeg embere vagy, de valahogy úgy éreztem, én vigyázni szeretnék rád. A hazaút volt a csúcs, csak úgy borultunk jobbra-balra, bár olyan részeg, mint te, messze nem volt senki. Még arra sem emlékeztél, hogy szegényt megpofozta, pedig ott beszélgettünk és a szemünk láttára tette meg, amikor az a hülye odanyúlt, de persze te akkor is csak a volt nődet kerested, aki nem jött. Előtte és utána is hálás voltál nekem, de abban a pillanatban annyira gyűlöltél, hogy szinte fájt. De mind tudjuk, hogy a szeretet az nem valami rózsaszín izé, ami non-stop egy irányba folyik és illatozik. Utána hazaértünk és nem értem, hogy kötöttél ki velünk a konyhában, mi főztünk, és még jó, hogy nem vagyunk gonoszak, mert csirke volt, amit szerintem simán megettél volna, mint a múltkor véletlenül azt a sonkás-gombás pizzát, amiről persze azt hitted, hogy vega. Istenem, ember... Mondtam, hogy mindjárt alszol, te meg csak felemelted a fejed az asztalról és irtó bájosan közölted, hogy nem, te nem fogsz, majd visszazuhantál. Egy kicsit az asztalra, egy kicsit önmagadba, szinte láttam. Még a kabátodat is én vettem, vagyis inkább szaggattam le rólad. Aztán elvittelek aludni, te mindenképpen az én ágyamat akartad, míg végül megtaláltad a sajátodat, ami mellé a világ összes abban a pillanatban összegyűjthető vizét letettem. A másnap életünk egy újabb vicces, talán legviccesebb napja volt.

...

Azt hiszem, Angyalföldről kiköltöztek az angyalok. És azt hiszem, Angyalföld nagyon, nagyon messze van még... De amíg vagy és létezel, addig ez nem is fontos annyira. Hihetetlen, ami történik velünk. Hihetetlen ez a barátság. Amikor néhány hónapok alatt annyi mindent átélsz valakivel a teljes megszervezetlenség jegyében, mint másokkal évek alatt, szigorúan tervezve sem, az talán jelent valamit, és azt nem lehet holmi kényszerre meg muszájra fogni. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen barátom van, mint Te! Jóllehet, ezt nem olvasod, de pontosan tudom, milyen vacogni egy villamosmegállóban vagy ücsörögni egészen döbbenetes helyeken, mondjuk a Gellérthegyre felvivő hideg lépcsőkön, és várni, hogy ott legyen, holott nem beszéltetek erről semmit, de olyan jó néha a csodára várni.
Elcsépelt, meggondolatlan szavakkal élünk olykor, de én tőled tényleg megkérdezném, hogy segíthetek-e elásni. Talán azt hiszed, semmit nem tettél még le az asztalra, ami ezt megindokolná, holott már mindent letettél. Szeretet, elfogadást és egy kis megértést adtál, meg rengeteg hasonlóságot és különbséget, szóval mindent, amire mindannyiunknak szüksége van. Bárcsak én is ennyit tudnék adni másoknak.

Ja, a bejegyzés címe akár az is lehetne amúgy, hogy Nyílt levél, de ez a mostani azért jó, mert csak mi tudjuk, mit jelent. (;

Várakozás

Egyszerre foglalkozom Beckett Godot-ra várva című regényével és Goethe A kedves közelléte című költeményével, közben pedig rá kell döbbennem, hogy az egyik kedvenc létállapotom a várakozás. Várni valamire, s leginkább valakire annyiféleképpen és annyiféle helyen lehet, ráadásul annyi minden van egy-egy ilyen helyzetben. És mégis... Valahogy minden várakozásban vágyakozás is van, meg egyfajta sajátos, máshoz nem mérhető misztikusság, ahogy a magány szinte már nem is magány, mert mintha a bennünk feltörekvő izgalom testet öltene és életre kelne.
Olyan jó lenne tudni szépen írni és kifejezni magamat igazán...
Akkor még azt is elmesélném részletesen, hogy ezen a héten mennyiféleképpen vártam és mennyiféle emberre...
De így csak ennyit tudok mondani.

Laci

---

A narancs gerezdjeire hullott, ő pedig ott állt az asztal mellett, benne egy olyan körben, amire nagyon nem vágyott. Most már nincs menekülés. 

- Egészségünkre! - mondta a főkolompos.

Ismét egy olyan nap, amikor nem tud eleget tenni a fogadalmának. Megint menekül. És nem old meg semmit. Így megy ez...

Az ital tömény volt, erős, csak úgy égette a torkát. A többiek hamarabb lehúzták és már nyúltak a narancssárga gyümölcs felé, de ő képtelen volt egy centit is elmozdulni. Borzasztó hányinger tört rá, és úgy érezte, ezúttal nem az italtól, hanem a saját gyengeségétől háborog a gyomra.

---

Összefolytak a hangok a levegőben, alig volt eszméleténél. Nagyjából felfogta, hogy aggódó emberek veszik körül és a nevét kántálják, aztán meg ostoba módon kérdéseket tesznek fel arról, hogy hallja-e őket és jól van-e, mintha nem lenne tökéletesen nyilvánvaló, hogy képtelen a reagálásra. A személyeket azonban nem tudta beazonosítani, csupán sejtései voltak. Az utca köve hideg volt, felcsúszott pólójának hála ráadásul pont a bőrét érte a kellemetlen érzés. Mégis lehetetlennek tűnt, hogy felálljon, vagy akár csak odébb guruljon egy kicsit. Körülötte szanaszét köpetek, üvegek, hányásmaradékok hevertek, közülük néhánynak ő volt a gazdája. Abban a pillanatban szívesebben meghalt volna, minthogy bármi mást kezdjen magával és az életével.

---

A másnap rettenetes volt, sokkal pokolibb, mint a sok-sok korábbi. Gyorsan kirohant a vécébe és húsz percig bent volt, de ez aligha jelentett végleges megoldást a nap további részére. Még néhányszor kifutott, egyszer el sem jutott a kagylóig, csupán a csapig. Nem tudta eldönteni, hogy a feje fáj-e jobban vagy a hasa. Egy múltbéli éjszaka jutott eszébe meg egy beszélgetés, ahol teljes őszinteségével és minden fájdalmával ecsetelte valaki nagyon fontosnak, hogy szíve szerint azért lenne minden nap részeg, vagy inná magát egyszer halálra, hogy soha többet ne kelljen a felkeléstől szenvednie. Utálta, hogy nem járt sikerrel ezúttal sem.

---

Viktor abbahagyta a kétségbeesett ordibálást és ajtópüfölést, majd egy határozott mozdulattal rárúgta az ajtót. A fürdőhelyiség steril fehérségét megtörte a piros vér. Viktor kis híján összeesett a látványtól. Ő pedig csak vagdosta magát a kezében levő nagyobb darab üveggel, lassan, mechanikusan, majd egyre gyorsabban és egyre magasabbról, s ahogy a fájdalom növekedett, úgy torzult és erősödött a torkából feltörő hang is. 

- Véget kell érnie - gondolta. - Véget kell érnie, itt és most. Ha meg akarja akadályozni, őt is megölöm. 

Röviden

Egyik este, nem is olyan rég, arra ébredtem, hogy soha többé nem leszek képes pólóban aludni. Fura, mert korábban mindig hatalmas igényem  volt rá, teljesen mindegy, mit csináltam előtte, vagy milyen évszak volt. Aztán hirtelen hideggé, forróvá, izzadttá változott a pólóm, pedig egyik sem volt, ráadásul fekete, zenekaros, szeretem. Vajon a félmeztelenül szunyálás a férfiasság egyik kritériuma? Vajon sok totál érthetetlen 180 fok vár még rám? Gyanítom.

Még intimebb, ha elmesélem, hogy szintén nem olyan régen két nagyon kedves emberrel támogattuk egymást végig a fél városon, az egyiküket régóta ismerem, a másikukat aznap este ismertem meg. Fura, hogy nem teljesen józanul milyen közel van az Árpád-hídtól a Béke tér. Bár egyébként is mindig nagyon izgalmas kitapasztalni, ahogy megváltozik a világ. (Laci, ne röhögj már ilyen szánakozóan!) Ha leírnám, hogy miközben ők dohányboltot kerestek, én meg benzinkutat, aztán pedig nagyon hosszasan egymást, az már nemcsak intim, hanem szinte obszcén is lenne, még szép magyar szavakkal kifejezve is.

Most pedig éppen szobacserét szervezek. Fura, hogy egy légtérben élek két olyan emberrel, akik ugyanazt élik át, ráadásul mindkét legfőbb ok kettővel lakik arrébb, éppen egymással szemben. Nem mondom nekik, hogy elmenekülnek (legalább egy szintet) a problémák elől ahelyett, hogy megoldanák őket, mert el sem tudom képzelni, milyen az, amikor idő sincs arra, hogy valaki hiányozzon, de azt hiszem, semmiképpen sem lehet jó.
Így megy ez, ember tervez, Isten végez. És nagyon sok aggodalommal tölt el, hogy egészen kicsiben láthatom, mennyire törékeny minden. Nem lesz hat év a tizediken, de ezt még tudom emészteni, sőt, azt hiszem, egészen pozitív dolgokra ösztönöz a tényállás.

Az első hét gondolatjelei

- teljesen spontán összehozni egy olyan közös utazást, amit soha nem sikerült akkor, amikor nagyon aprólékosan, nagyon görcsösen akartuk mindketten
- megszakadni a sok csomagtól, majd megkönnyebbülni a monstrum látványától, ami az otthon
- újratalálkozásokban bővelkedni, hajnalig mesélni és meséket hallgatni
- keveset aludni, mégis kipihenten ébredni
- ismerkedni új tanárokkal, új tárgyakkal, új helyzetekkel
- gyönyörködni a kilátásban
- rekordot dönteni (12 órát aludni a koliban!!!)
- várni és vágyakozni
- többször részegnek lenni, mint józannak (és nem feltétlenül hagyományos értelemben)
- hajnali háromkor egy random pontján egy random folyosónak leülni egy random ember mellé, közösen pálinkázni (pedig nem is szeretjük a pálinkát)
- az utolsó éjszakaival Ferihegyre utazni
- hatalmasakat bulizni
- 32 órán keresztül talpon lenni
- folyamatos ihletettségben úszni
- szomorkodni, amiért megint nincs idő, és örülni, amiért ismét van
- végre letudni a nagy bevásárlást
- tanulási stratégiákat gyártani
- hadi stratégiákat gyártani
- megbeszélni a fiúkkal a játékszabályokat (mármint mindegyikkel mindegyiket)
- nevetni magunkon, hogy soha, de soha nem tanulunk a hibáinkból
- megfigyelni, hogy mostanság valahogy mintha minden ugyanarról szólna

- leginkább nagyon határtalanul boldognak lenni